Az önpusztító életvitelt folytató szerző első regénye, a Piroska tíz évvel halála előtt, 1919-ben jelent meg. A mű nem hasonlít semmiféle más magyar regényhez, különös ötvözete a szeszélyes emlékezésnek, az alkoholkábulatban gomolygó látomásoknak, a filozófiai töprengéseknek és vitáknak, és a lélektani esszéknek. A kitűnően szerkesztett novellákkal szemben ez a regény csaknem formátlan, ugyanakkor nagyon szép stílusú, és szemléletes, összevisszaságában is izgalmasan érdekes, mert hőse az élet peremén, az önpusztítás kísértései közt élők igaz, élethű típusa.
